Rólam
2016-ban kezdtem tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem angol–testnevelő osztatlan tanári szakán. Gyerekkorom óta rajongok az angol nyelvért, és egyetemi éveim alatt lehetőségem nyílt ezt magasabb szinten is művelni. Már az egyetem első éveiben elkezdtem magántanítványokat vállalni, és azóta is folyamatosan tanítok. Az elmúlt 10 évben rengeteget tanultam, fejlesztettem magam és a módszertanomat, hogy tanulóimnak minél magasabb szintű felkészítést és támogatást nyújthassak terveikhez, céljaik eléréséhez. Nyelvtudásom fejlesztése érdekében Erasmus programokon vettem részt itthon és külföldön, dolgoztam Amerikában is, és az elmúlt 8 évben több hazai általános és középiskolában tartottam angol foglalkozásokat. Diplomával a kezemben már évek óta tanítok helyi általános és középiskolákban. Meggyőződésem, hogy a nyelv a jövő kulcsa, és elsajátítása valójában egy rendkívül szórakoztató, minden téren megtérülő befektetés.
A sportos szemlélet áthatja a nyelvoktatási szemléletemet is, legyen szó akár a weboldal tematikájáról, vagy az órák, kurzusok tematikájáról. Aktívan promotálom a rendszeres testmozgás fontosságát, szakdolgozatom vázát is a tartalomalapú nyelvoktatás képezte, melybe a testnevelés, a sport, az egészséges életmód, és életmódbeli szokások is kiválóan beépülnek. Az órák dinamikáját, energikusságát ez nagyban meghatározza. A nyelvtanítás során a célom, hogy mindenki megtalálja a saját ösvényét a közös tanulásban. Legyen ez akár az eszköztár, amiből dolgozunk, a módszertan, a célok és sarokkövek, melyeket kijelölünk. Fontosnak tartom, hogy a nyelvtanulás ne nyomás legyen, pláne ne verseny. A hegymászás sem arról szól, hogy azt nézzük, ki hol tart az úton. Bármilyen háttérrel, tapasztalatokkal is jössz hozzám, nyitottan, empátiával és türelemmel fogok fordulni feléd, és mentorod leszek az úton egészen a célig.

Számíthatsz rám!

Nem mindig könnyű kiválasztani azt a magántanárt, akibe szívesen fekteted a bizalmadat, az idődet és az óradíjadat. Én nem ígérek csodát, és nem állítom, hogy kezdőként egy hónap alatt folyékonyan fogsz kommunikálni. Azt viszont igen, hogy tudatos, személyre szabott munkával mindent megteszek azért, hogy belátható időn belül a saját kiindulópontodhoz képest a lehető legtöbbet fejlődj.
Több ezer feladatból, szövegből és típusfeladatból válogatok, amelyeket mindig az aktuális nyelvtudásodhoz, céljaidhoz és tanulási preferenciáidhoz igazítok. Így nem egy sablonos tanmenet szerint haladunk: azt gyakoroljuk, amire neked valóban szükséged van.
Az órák egy több év alatt kialakított, átlátható naplózási rendszerbe kerülnek. Ennek segítségével pontosan követhető, miben fejlődtél, mely területekre érdemes még figyelnünk, és mi legyen a következő lépés. Nem maradnak homályos pontok: rendszeres, konkrét visszajelzést kapsz a haladásodról.
Számomra a kommunikáció az angoltanulás egyik legfontosabb része. Az órákon sokat beszélünk és írunk, miközben a nyelvtani alapokat és a szókincset is tudatosan építjük. Ha a megszólalást gátlások, korábbi rossz élmények vagy bizonytalanság nehezíti, tanulásmódszertani eszközökkel és támogató gyakorlással azon is dolgozunk, hogy egyre magabiztosabban használd a nyelvet.
