Hogyan tanulj meg VALÓBAN beszélni angolul?

Ez a kis bejegyzés egyaránt szól kezdő, újrakezdő, újra-újrakezdő, de haladó angoltanulóknak is. A legtöbben átmegyünk azon a fázison a tanulás folyamán, hogy bár egyre többet értünk, - végre megérted a poénokat a Jóbarátokban, vagy egy-két csavarosabb szófordulatot a Trónok harcában, esetleg belebotlasz egy angol nyelvű hirdetésbe, és tudod, hogy mesterséges intelligenciával készült, mert fura a kiejtés, és pontatlanságok sorával van tele - ez valójában inkább a passzív szókincsed számlájára írható, mintsem az aktív kommunikációéra. Biztosan sokat agyaltál már azon, hogy vajon miért megy olyan nehezen a folyékony beszéd, és hogy miért nem jut az eszedbe pont az a szó, ami az adott szituációban annyira jól jött volna (holott tudsz rá alternatívát, de ott, akkor pont az az egy szó lettt volna tökéletes), vagy hogy miért fagysz le, amikor megszólítanak az utcán, és mondod inkább, hogy: "Sorry, I don't speak English". 

A legtöbben átmegyünk ezen. Évek telnek el tanulással, és mi az eredmény? Hát főleg az, hogy külföldön még véletlenül sem nézel rá senkire, nehogy megszólítson, és feltegyen valami kérdést. Elhatározod, hogy az idei nyaraláson én fogom a pékségben kikérni a pékárut, majd amikor odamész a pulthoz, előveszed legválasztékosabb szókincsed és a következőt mondod: "This..., and this... three, yes three, and this. Thank you"! Persze el lehet így lenni, amíg nem válik fontossá magánélet, munka, tanulmányok okán, hogy a szavak egymás mellé pakolgatása helyett fejben fordítás és komoly izzadás nélkül fejezd ki azt, amit gondolsz, és gördülékeny, élvezetes kommunikációt folytass másokkal. Ha magabiztosan, "effortless" módon tudsz megszólalni a mai világban angolul az hatalmas fegyvertény, de talán mégjobb: nyugalom. Van valami nagyon megnyugtató abban, hogy szinte bárhol legyél a világban, ha jól beszélsz angolul, akkor nagy gond nem érhet. Persze amikor Vietnámban, vagy éppen Kambodzsában utaztam, erre sikerült rácáfolnom valamelyest, de az angol kétségkívül óriási tempóval nyer tért magának az elmaradottabb országokban is. 

Szóval miért is nem tudunk, vagy szeretünk megszólalni? Azért, mert félünk egy másik nyelven szavakat kimondani? Alighanem van alapja ennek, hiszen az ember ösztönszinten hasonlítja magát másokhoz, és mivel az angol nem az alapértelmezett kommunikációs csatorna, ezért a belső monitor elég hamar elkezdi feltekerni a szorongás hangerejét. Erre ráerősítenek a különféle személyes tapasztalások, és máris ott vagyunk, hogy inkább elkerüljük a direkt beszélgetést. Ez persze nem egy állandó állapot, lehet vele szépen dolgozni, és nem hátráltatja a tanulás folyamatát sem. Na de van itt valami sokkal általánosabb, oktatási jellegzetesség, ami a magyar nyelvtanulók jelentős százalékát hátrányos helyzetbe hozza. Ez pedig a szótanulás, valamint a verbális kommunikáció háttérbe szorítása.